Windows 10 1803 alkotói frissítés

[vc_row][vc_column][vc_column_text]

Windows 10 1803 frissítés néven fog megjeleni előzetes verzió már márciusban, végleges verzió nyáron lesz elérhető.

Az update tavaly novemberben kiadott 1709 -es (Fall Creators Update) verziót frissíti. Ez a frissítés úgymond nyugdíjba küldi a 1609 -es verzió, tehát akik ezt a verziót használják érdemes lesz átállni a 1703 vagy 1709 -es verzióra kell átállni.

 

Microsoft előreláthatólag Windows 10 1803 frissítés 2018. júliusában fogja bejelenteni a végleges verziót. Frissítés teljesen automatikusan fogja telepíteni magát, így számolni azzal, hogy gépünket akár 1 órára is elfelejthetjük.

Ha mégis belefutnál ebbe a hibába akkor szervizünk készséggel áll segítségedre. Ha nem szeretnél bajlódni frissítéssel, akkor nincs más teendőt behozod üzletünkbe laptopod, számítógéped és mi naprakésszé varázsoljuk.

 

FIGYELEM! Érdemes a Windows 10 1803 frissítést teljes folyamatát megvárni, mivel ha folyamat megszakad akár problémát is okozhat operációs rendszerünkben.

 

Lehet veszélyes a frissítés?

Korábban már halhattunk arról, hogy a frissítés nem sikerül, mert éppen valamilyen külső behatás miatt. Például az elektromos szolgáltatóknak nem szóltak, hogy a Windows 10 1803 frissítésnél nem szabad ártalmatlanítani a készülékünket.

Viccet félretéve, van hogy a Microsoft is hibázik. Ha 100 %-ra szeretnénk menni akkor érdemes saját magunknak is egy biztonsági másolatot készíteni. Elvileg a Windows is készít egy biztonsági másolatot nagy frissítés előtt, úgyhogy nagy nincs alapos indoka a félelemnek.

 

Mikor számíthatunk a következő nagy frissítésre?

Microsoft a Windows 10 megjelenése óta bejelentette, hogy egy évben két nagy frissítést ad ki tavasszal jelen esetben azonosítóval valamint majd ősszel Windows 10 1809 -el Korábban megszokott SP csomagok elnevezést váltotta fel.

 

Honnan tudom milyen verziót használok?

Hogy megtudjuk, milyen rendszert használok, könnyen megtudatjuk, hogy beépített program segítségével. Nyomjuk le a Win+R billentyű kombinációt felugró ablakba írjuk be a winver szót. Amennyiben nem látjuk az aktuális verzió számot, ebben az esetben Windows 10 1803, akkor még várunk kell vagy próbáljuk meg manuálisan a frissítést a Gépház segítségével.

 


 

Milyen operációs rendszert használjak?

Rövid kis cikkekben megpróbálunk segíteni a választásban!

 

 


 

[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]

Czibere Zoltán

Czibere Zoltán

Oszd meg véleményed

Rólunk

Reméljük hasznosnak találod a cikkeket. Ha valamilyen kérdése merülne fel az adott témával kapcsolatban, úgy bátran keresd fel ügyfél-szolgálatunkat.

Kövess minket

Még több érdekes cikk

GTX-1070-TI
Tesztek

A középső testvér GTX 1070 TI

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Nehéz kitalálni, hogy mi lehetett az Nvidia célja az új GTX 1070 TI videokártyájával, némi presztízsharcon kívül az AMD-vel. De vajon a játékosoknak is lesz

Olvass tovább »

Retró játékok Raspberry -vel

[vc_row][vc_column][vc_column_text]Megmutatjuk, hogyan lehet pár lépésben összeállítani a tökéletes retró játékkonzolt: újra előveheti rég nem látott kedvenceit![/vc_column_text][vc_column_text]Olvasói számára már bizonyára nem újdonság, hogy a Raspberry Pi

Olvass tovább »
milyen notebookot vegyek
Tanácsok

Milyen laptopot vegyek?

Értékelés:  5/5 Találjuk meg a legjobb noteszgépet! A tökéletes laptopunknak ki kell minden igény elégíteni mind hordozhatóságtól mind a játékig és a videoszerkesztésig. A

Olvass tovább »
gyorsabb win10
Tuning

Windows 10 gyorsítása

[vc_row][vc_column][vc_column_text] Váltás Home-ról Pro-ra [/vc_column_text][vc_column_text]Mutatjuk, hogyan aktiválhatod a Pro változat extráit. Szédítő Windows 10 gyorsítás, rejtett 400 százalék és egykattintásos varázslat.

Olvass tovább »

Heti bemutató


Tisztelt látogató!

ÜZLETÜNK: 2020.02.28.-tól 2020.03.01.-ig ZÁRVA tart!

Megértésüket köszönjük!